Most, hogy az eddigi elszámolási lehetőségek gyökeresen megváltoznak a napelemes rendszerek üzemeltetésének tekintetében, sokakban felmerül a kérdés, hogy milyen beruházás éri meg ezek után? Egyáltalán, marad még olyan kiviteli lehetőség, amelyben megtérülhet bárminemű jelentősebb ráfordítás egy fotovoltaikus rendszerre? Vagy ettől most végleg el kell búcsúzzunk? A helyzet az, hogy egy jó akkumulátor napelemes rendszerhez még akár fel is oldhatja ezt a kérdést.
Jó, hogy egyáltalán felmerül egy ilyen kérdésként az emberekben, hiszen ez azt jelenti, hogy eddig sikerült eljutni odáig, hogy legalább belegondoljon a lakosság egy ilyen jellegű beruházásba. Azonban azzal, hogy változnak a házi erőművek által termelt energiának az elszámolási lehetőségei, sok új kérdés merül fel az emberekben, leginkább a megtérüléssel kapcsolatosan.
Bár tényszerű okfejtésekbe nem bontakoznék most, azt talán mégis el lehet mondani, hogy egy jól tervezett akkumulátor napelemes rendszerhez való telepítése megoldást adhat a megtérülés kérdésére. Bár egy ilyen energiatároló eszköz persze nincs ingyen, sőt mitöbb, meglehetősen borsosan meg is kérik az árát, azonban arra megoldást nyújt, hogy hogyan lehessen átvészelni egy-egy éjszakát, vagy a kevésbé napsütéses napokat. Így lehetőség nyílik arra, hogy akkor se kelljen a hálózati áramot használni, amikor egyébként a körülmények nem alkalmasak a napelemek termelésére.
Egy akkumulátor napelemes rendszerhez egyébként mérettől és tároló kapacitástól függően nagyjából egy fél millió forinttól kezdődően egészen a csillagos égig tarthat. Egy jó tervező segítségével gond nélkül be lehet lőni, hogy az adott háztartás fogyasztásához mérten mi a legjobb, optimális méret erre a célra.
A napelemrendszer.info-n azt találtam, hogy egy alap rendszernek milyen árai lehetnek. Egészen pontosan napelemre vonatkozóan teljesítmény szerint lehet körülbelüli árakat találni, de persze friss ajánlatot is lehet kérni, hiszen itt még akksiról nincs szó, csak ha valaki személyre szabott ajánlatot kér.
Egy akkumulátoros napelemes rendszer telepítése egyébként könnyebbségekkel is jár. Például semmilyen formában nem kell a szolgáltató felé bejelenteni, tehát sokkal kevesebb papírmunkával jár. Ez azt eredményezi, hogyha én ma kitalálom, hogy szeretnék egy ilyen rendszert, akkor a kivitelezés csak attól függ, hogy mikorra tudok tervezőt találni és mikorra érkeznek meg a telepítéshez szükséges anyagok. Így aztán a sokszor hónapokon keresztül húzódó engedélyeztetési procedúra teljesen megszűnik, hogyha valaki ezt a szigetüzemű rendszert választja.
Mindenképpen érdemesnek tartom, hogyha valaki megteheti, hogy nyitott legyen a megújuló energiára a háztartásában is, akkor kérjen be pár árajánlatot, hogy egy akkumulátor napelemes rendszerhez telepítve mekkora többlet költséget jelent és hogy milyen megtérülési lehetőségek várhatók ebben az esetben. A naplemrendszer.info-n gyorsan és egyszerűen lehet ajánlatot kérni, nézzétek meg magatok is.