Berényi Anna 1969-ben látta meg a napvilágot, Békéscsabán. Jelenleg Budapesten éli mindennapjait férjével és két fiával. Tanulmányait közgazdászként végezte. Első könyve, amely a Feleséged vagyok, nem a cseléded címet kapta, 2005-ben jelent meg magánkiadásban. A nagysikerű Annamari című regénye 12 évvel később, 2017-ben jelnet meg, majd a Kossuth Zsuzsanna regényes életrajza című műve 2019-ben debütált, Richter című regénye pedig 2021-ben jelent meg. Habár az írónő magánéletéről keveset tudunk, a könyveiben szereplő híres alakok élettörténetét annál részletekbe menőbben és emlékezetesebben örökíti meg.
A valósághű, ám meghökkentő cselekmények olvasásakor méltán merül fel az olvasóban, hogy vajon mennyire igazak ezek az elbeszélések. Maga Berényi Anna a következőképp válaszolta meg a kérdést:
„A legtöbben azt kérdezik a regényeim elolvasása után, hogy mennyi igaz belőlük. Ide gyűjtöttem a válaszaimat. Röviden: nagyon sok minden igaz. Igyekszem források alapján dolgozni, azokat nem elferdíteni, és csak a hiányzó részleteket pótolom ki a képzeletemmel.”
Annamari
Berényi Anna Annamari című regénye 2017-ben jelent meg. A szókimondó és rendhagyó stílusban írt fejlődésregény olyan, akár egy jó beszélgetés: mintha leülnénk Annamari mellé, és csak órák múlva vennénk észre, hogy ott ragadtunk. És mindeközben elmeséltük neki életünk nevezetesebb történeteit, meglepő mozzanatait, a létezés kisebb-nagyobb kérdéseit boncolgattuk, és beavattuk egymást néhány titkunkba is, amelyeket jólesett végre megosztani valakivel. Te is kíváncsi vagy ezekre a kendőzetlen titkokra? A regény olvasásával egyszerre érezheted magad közel a főhőshöz és élheted meg fikcióként az egész cselekményt!
Kossuth Zsuzsanna regényes életrajza
A Kossuth Zsuzsanna regényes életrajza című olvasmány az 1848-as forradalom időszakát mutatja be Kossuth Lajos húga szemszögén keresztül. A reformkor és az 1848-as forradalom idején jól megfért egymás mellett a nemzeti érzés kiteljesedése és az emberi jogokért vívott harc. Kossuth Zsuzsanna fordulatokkal teli életén keresztül járhatjuk végig ezt a kort, ám a modern kori szókimondó érzelmek és világlátás mentén. Kossuth Zsuzsa okos, tehetséges, tettvágytól fűtött nő volt, akinek a képességeit és lehetőségeit erősen korlátozták kora szabályai. Élettörténete a politika fordulatai nélkül is megindító és lebilincselő. A regény olyan témákat feszeget, amelyek a mai korban kaptak nagyobb hangsúlyt, viszont a főhős korából lehet a legjobb példákat meríteni. A meghökkentő és szívszorító témák között szerepel a nők politikai helyzete, az emigráció vagy az anyaság a 19. században. A regény egyszerre vet fel hátborzongató kérdéseket és ad választ kíméletlenül a kor eseményeire. Mindenki azt olvas bele ebbe a regénybe, amit akar: egy küzdelmes élet történetét, a női sors nehézségeinek megélését vagy a nemzeti politika egyéni sorsokban megvalósuló lenyomatát.
Richter
Richter Gedeon nevét nem kell bemutatni senkinek, hiszen a magyar gyógyszeripar bölcsőjét létrehozó alapító számos tettével igazolta életrevalóságát és tökéletességre törekvését, amellyel végül maradandót alkotott. Berényi Anna regényében a főhős gyerekkorától a haláláig megismerjük Richter Gedeon izgalmas életét, szakmai kihívásait, feleségéhez fűződő örökké tartó szerelmét, családi küzdelmeit és a gyógyszermágnás nagyúri világát. A lebilincselő életrajzi regény lapjain egy grandiózus sors bontakozik ki, miközben a háttérben a Monarchia „boldog békeideje” után a világégések, a Tanácsköztársaság, a csonka ország vívódása zajlik – melyet végül a holokauszt torzít rémálomszerű valósággá. A szerzőnő a cselekményt nem feltétlenül kronológiai sorrendben, hanem a feszültség folyamatos hullámait figyelembe véve tervezte meg. Készen állsz Te is az érzelmi hullámvasútra?
Keresd a Book24 oldalán az izgalmasabbnál izgalmasabb történelmi és életrajzi regényeket! Ha kedvet kaptál Berényi Anna valamelyik könyvéhez, a Book24 oldalán azt is beszerezheted!